2009. szeptember 16., szerda

Második firka, a fantáziadús cím kedvéért.

Nah hello again! :D
Kezdeném rögtön azzal a bejegyzést, hogy tegnap este 17:30-kor megtörtént az év első szülői értekezlete, melyre anyám másodszor képes volt elmenni. Na igen, és itt kezdődik a poén kategória! :D Már élből jól indult, hogy anyám hazajött azzal a mondattal, hogy ez a nő nem normális, és hiányzik az összes kereke. :D Na igen, én ezt tudtam, de végre alá is írta! Háhááá!
Nah aztán elmesélte, hogy majdnem sírva ment az igazgatóhoz, meg ilyenek, szóval poén volt, és igyekszünk leváltani mint osztályfőnök.
Na de mára tekintve, igazán suli szempontjából mondhatom azt, hogy eltelt. Egyedül ofő óra volt lényeges, ahol szépen kamuzott a drága ofőnk. Mi mást tehetett volna, szegény pára....vallja be, hogy egyik apuka leoltotta? :D Nem hát!
Nah aztán 6. óra után szépen irány haza, mert tegnap este feltelepítettem a nem rég megjelent Darkest of Days nevű FPS PC játékot, és már kiakartam próbálni. A játékkal kapcsolatban, az irányítás az rendben van, és a feeling is, de grafikailag és legfőképp hangokban még bőven lenne mit csiszolni rajta, szóval remélem lesz pár patch a játékhoz. :| Ettől eltekintve persze jó, és érthető, hogy technikailag nem vmi nagy durranás, hiszen mégis csak kis cég csinálta. :D Szóval ha így tekintem, akkor viszont nagyon is szép munka! Nah aztán, elsem telt 10 perc, hazajött anyám, és 5 perc alatt, körülbelül 20 feladatot sózott rám, szóval nagyon örültem, de szerencsémre jött az egyik régebbi ismerősei is, aki mivel háziasszony, segített. :D Jehe.
Nah aztán folytattam a játékot és 18 órakor felmentem Skypera, gondolván, hogy Lumi mostmár biztos otthon van, és lám igen, rögtön a bunkó vagyok felirat tárult elém. x)))
Igen, sejthetően csodálatos napja volt, de szerencsére, sikerült lenyugtatóznom. :)
Utána beszélgettünk, közben én amv-ztem, és beszélgettem az újonnan felvett Seni-Bibi névre hallgató amv-s lánnyal. Hát az a csaj totál kész, én azt hittem főbelövöm magam, úgy kitudja készíteni az embert! Nem sokaknak sikerül ez, de neki 2 óra leforgása alatt sikerült elérnie, ezt a mennyei határt! xD Aztán később megpróbáltam MP4-be renderelni. Na igen, az egy jó nagy fail lett végül.
Megpróbáltam először is a Black jóvoltából készült tutorial alapján Beesweetguival és meguival, de a beesweet elsem indult, a megui meg csak random hibát írt, úgy hogy Lumi ajánlott egy másik programot. Jó rendben van, kipróbálom, hát szintén fail, ugyanis betölteném a videót....program stopped working...anyád! :D Ennek a másik programnak amúgy a neve zarx264gui. Lehet, hogy van akinél működik, van akinél nem, pl nálam. Ilyenkor viszont tud zavarni a Windovws 7 -_-. Na aztán végül hagytam mindent a fenébe, és itt tartok. Ennyi.

0 megjegyzés: